Bevándorlók nyomdokain

Az 1900-as évek elején tetőzött a bevándorlási hullám Amerikában,ekkor több mint 12 millió ember érkezett a világ minden tájáról, hogy új hazát találjon. Mikor hajójuk befutott a kikötőbe, és megpillantották a Manhattan előtt egy szigeten magasodó, fáklyát tartó nő szobrát, tudták, hogy megérkeztek az Újvilágba. Először a mellette lévő szigeten, Ellis Island-en ( Amerika kapujában) kötöttek ki, ahol tüzetes vizsgálaton estek át, mielőtt beengedték volna őket az országba. Ma délelőtt ezt az utat jártuk be mi is.

A Downtown csücskéből, Battery Parkból indul a hajó, itt kell megvenni a belépőt (17$), melyben benne foglaltatik a Szabadság-szobor és Ellis Island, valamint audioguide mindkét helyen. Ennek nagyon örültem, ugyanis ha egy helyen nem találok idegenvezetést, rögtön befizetek egy audioguide-ra. Praktikus, mert a saját tempódban haladhatsz, és ha nem értesz valamit, egyszerűen visszatekered.

De térjünk vissza az eredeti csapásra. Reggel 10 óra felé mentünk, fél 9-kor megy az első komp, már ekkor viszonylag sok ember állt sorba. Itt is túlestünk egy ilyen repteres átvilágításon, majd 20 perc után fel is kerültünk a kompra. Távolodóban megbámultuk a Downtown-t, majd egész gyorsan kikötöttünk a Lady Liberty uralta szigeten. Egy órát sétáltam, minden oldalról megcsodáltam a szobrot, ami Franciaország ajándéka volt az Egyesült Államoknak a Függetlenségi Nyilatkozat 100. évfordulójára. A szobrot Bartholdi álmodta meg, és Gustav Eiffel segített a kivitelezésben. A talapzatra viszont nem volt elég pénz, ezért a magyar emigráns Joseph Pulitzer (igen,róla nevezték el a Pulitzer-díjat!) kampányt indított újságjában, a The New York World-ben, hogy mindenki adakozzon az emlékmű befejezéséhez. Erőfeszítései sikerrel jártak, a szobrot felállították. Egy kicsit a hölgyről: jobb kezében tartja a fáklyát, baljában pedig a Függetlenségi Nyilatkozatot, rajta az évszámmal. Bal lábával előrelép, utat törve az új hazát keresők előtt. Rengeteg számadatot mondtak róla, hogy milyen magas meg hány kiló, de én csak azt jegyeztem meg, hogy a kezén a köröm olyan hosszú, mint egy emberi kar. Ez a szobor a legnépszerűbb ikon a világon, és Amerika legtöbbet fényképezett szobra.

Szakasz,vigyázz!

Joseph Pulitzer

Húszpercenként indul a komp Ellis Islandre, egy óra nézelődés után mi is áthajóztunk a másik szigetre. Ez a hely, tulajdonosáról, Samuel Ellisről kapta  nevét, először mint tengerészeti fegyverraktár szolgált, majd 1890-ben lett immigrációs központ. Az impozáns épületbe lépve a frissen érkezetteknek először minden csomagjukat le kellett rakni az előtérben, majd a jobb oldali lépcsőn az emeleti csarnokban beállni a sorba. Itt hosszú várakozás után következett az orvosi vizsgálat, melynek része volt a felső szemhéj kifordítása, a trachomás esetek (fertőző szembetegség) kiszűrése céljából. Aki fennakadt a rostán, azt további részletes vizsgálatra küldték, majd rendszerint továbbengedték, vagy kórházi kezelés után léphetett az Államok földjére. Összesen kb. az ide érkezettek 2%-át küldték vissza hazájukba, ez közelítőleg 200.000 embert jelentett. Végül egy inspektor ellenőrizte a papírjaikat. Ez elég nehézkes volt, mivel a csarnokban bábeli zűrzavar uralkodott, ezért tolmácsokat alkalmaztak, a bevándorlók többsége nem tudott ugyanis angolul. Ha mindent rendben találtak, beléphettek Amerikába. Volt, akit már itt élő rokonok vártak a szigeten, és volt aki egy szál magában vágott neki az országnak. Voltak, akik megálltak New Yorkban, sokan azonban szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Amerika egyharmadának felmenői azonban innen, Ellis Islandről indultak az új élet felé.

Csomagok az előtérben

A fogadócsarnok

Egy magyar emigráns arcképe

Ennyi kultúrprogram után úgy gondoltuk, jár egy kis agypusztítás, ezért bevettük magunkat a Broadway bevásárló-dzsungelébe. Most már értem, milyen az, amikor a sok reklám,akció,színes-illatos-dizájnos bolt láttán elkap a vásárlási láz…Nem úsztam meg, egy közepes szatyornyi cuccal nehezebben, és jópár dollártól megszabadítva indultam tovább estebédelni.

Nem tudom, ki látta a When Harry met Sally című filmet, Meg Ryannal a főszerepben? Én sajnos nem, de ezek után bepótolom. Mihály ötlete nyomán látogattunk el erre a központtól viszonylag félreeső helyre, a Katz Delicatessen nevű helyre, ugyanis itt forgatták ennek a filmnek egy híres jelenetét. Persze ahhoz az asztalhoz ültünk, ahol Meg Ryan is ült… A Katz Deli-t 1888-ban alapították, családi vállalkozás, ha jól vettem ki. Nagyon hangulatos hely, nem is voltak sokan, a bejáratnál egy papír jegyet kapsz, erre írják rá, hogy milyen összegben fogyasztottál. A pult mögött olasz fiúk készítik az óriásszendvicseket. Én is rendeltem egyet, kenyér és pastrami (egy sonkaféle) volt benne, ugyanis plakett hirdette a falon, hogy itt adják a város legjobb pastramiját. Ittunk hozzá még egy barnasört is, ami a ház saját söre volt. A falak teleaggatva fényképekkel, rajtuk a tulajdonos és a hírességek, akik megfordultak itt: Bill Clinton, Johnny Depp, Jake Gyllenhall, Tom Hanks, Mike Myers, és a többiek. Kb. 15-20 $-ból lehet jól lakni, de mondjuk két embernek, mert én épp az adagom felét bírtam csak megenni. Ha valaki kedvet kapott és erre jár, íme a cím: Katz Deli, East Houston Str. 205.

Mihály a Katz Deli előtt. Boldog.

Csekkoljátok a srác bajszát a bal alsó sarokban. Betyáros!

Hullafáradtan és tele hassal metróztunk vissza a szállásra, de még egy küldetésünk maradt a napra, el kellett menni a két utcával lejjeb lévő éjjel-nappali mosodába, nem volt ugyanis több tiszta ruhánk. Ez éppen úgy néz ki, mint a filmekben: bevásárlókosarakba rakod a ruhát, 25 centesekkel működik a mosógép, míg az dolgozik, te leülsz valamelyik székre és olvasol, vagy beszélgetsz másokkal. Majd be a ruhát a szárítógépbe – mi ügyesen bepakoltunk a felső szárítóba, majd elindítottuk üresen az alsót…nem volt egyértelmű a jelzés, jó?! Újabb várakozás, majd a kisasztalokon összehajtogattuk a tiszta holmit, és irány hazafelé, este 10 óra körül.

Egy kedves kép a végére: " Légy szabad! Válás csak 499$"

Beleharapunk a Nagy Almába

Vasárnap esti megérkezésünk a szállásra viszonylag simán ment, és a helyre sem lehet panasz, persze 40$ per éjszakáért ne legyenek az embernek túl nagy elvárásai Manhattan közepén. A hostel neve International Student Center, a 88. utca és a Central Park Westt kereszteződésénél. Ami annyit jelent, ha kilépek az ajtón és elnézek jobbra, a Central Park fáit látom susogni.

A hely valaha bérház lehetett, három emelet plusz alagsor, nevéhez híven diákok üzemeltetik. Egy nyolc ágyas lány szobában alszunk ( ágyat bérelsz, nem szobát, ezért olcsóbb), internet nincs, konyha és hűtő, társalgó és étkező viszont igen, és nagyon barátságos. A nagy bőröndöt a recepción kell hagyni, amit este 11-kor bezárnak, tehát ha abból kell valami, az éjszaka közepén nem fogsz hozzáférni. A fürdők tiszták, szépek, a szobaajtót nem lehet kulcsra zárni, tehát az értékeimet magamnál tartom, viszont a bőröndre jó lett volna egy lakat, no mindegy. Eddig még nem történt semmi, végül is a hostel hozzánk hasonló utazó diákokkal van tele. Minden könnyen és gyorsan elérhető metróval. Egy jegy 2,5$, amivel két óráig át lehet szállni, mi beruháztunk egy 7 napos bérletre ( 29$), és ki is használjuk rendesen. Buszra még nem ültem, a dugó itt mindennapos, a metró a legjobb módja a gyors transzportnak.

Első New York-i napunkat ( augusztus 13, hétfő) a pénzügyi negyedben kezdtük, Erika kedvéért. A Wall Street-en található az összes jelentősebb pénzügyi épület ( New York Stock Exchange például), az utcán kétfajta embert látni: a szandálos-I love NY pólós-fényképezős turistákat illetve az öltönyben-ingben rohangáló brókereket, akiknek a füléhez gyógyult az iPhone. Megtaláltuk a filmekből jól ismert ( Randiguru) Wall Street-i bikát is, ahol az emberek sorba álltak, hogy lefényképezkedhessenek vele. Akinek elöl nem jutott hely, az a bika fenekével pózolt…Erika homályosított fel, hogy a bika a jelképe a tőzsdei sikereknek, ugyanis szarvával felfelé „ökleli” az árakat, míg a medve a rossz ómen, mancsával lefelé nyomja őket, ami persze nem jó a tőzsdecápáknak.

Az első New York-i reggeli

New York Stock Exchange

A Wall Street bikája

Ezután a  Brooklyn Bridge felé vettük utunkat, kb. egy óra alatt át lehet sétálni rajta, és gyönyörű a kilátás. Ez a híd Manhattant és Brooklynt köti össze. Gyors áttekintés: New Yorknak 5 kerülete van: Manhattan, Brooklyn, The Bronx, Queens és Staten Island, de gyakorlatilag az összes tipikus New York-i dolog Manhattan szigetén van. Állítólag Brooklyn is csak azért jó, mert szép a kilátás Manhattanre. Erről mi is megbizonyosodtunk, egy séta keretein belül a Brooklyn Heights-en. A sétány tele van padokkal, ezeken ücsörögve gondolkoztunk az élet értelmén, Manhattant használva háttérképnek. Elballagtunk a Manhattan -  és Brooklyn hidak közé, ami az útikönyvem ( TimeOut kiadó, New York, 2006) szerint a kínai házasulandók kedvelt fotózkodási helye. Hááá, mondom ez biztos kamu, és abban a pillanatban megjelent egy nászmenet, élén a szemmel láthatólag ázsiai menyasszonnyal és vőlegénnyel. Mik vannak… Az East River partján iskolások rajzoltak, gondolom iskolai kereteken belül. Betértünk egy vegyesboltba is ( Peas & Pickles, Washington Str. És Front Str. sarka, Brooklyn), ami azonban többre volt képes, mint amit kinéztünk belőle: volt sushipult ( naná, hogy azt ebédeltem!), illetve saláta-és tésztabár. Ha kifizetted a kaját, a tejespult melletti apró asztaloknál leülhettél megenni. Itt is,  mint most már szinte mindig, Arizona teát ittam, ami 1$, tehát olcsóbb, mint a palackos víz, 6.8 dl, és többféle ízben kapható. Az állam is leesett, ugyanis ugyanez a tea otthon 4.5 dl-es kiszerelésben minimum 800 Ft, Bécsben a Vapianoban 3.5 euróért szórtuk darabját…aztán kiderítettem, hogy amerikai gyártmány, innen megy a cucc Európába, azért van aranyárban.

Brooklyn Heights

A kutyasétáltató lány

Kínai házaspár

Az ideális ebéd

A Ground Zero-hoz, azaz a World Trade Center ikertornyainak emlékparkjába a belépés ingyenes, csak az interneten kell előre regisztrálni, hogy melyik nap és mikor szeretnél menni. A helyszínen kinyomtatják a jegyedet, majd ezzel mehetsz sorba állni. Nos, nem volt könnyű bejutni, 200 méteren – nem hazudok – négyszer kérték el a jegyünket, és át kellett menni egy repülőtér-stílusú vizsgálaton is, tehát táskát lepakolni, azt átvilágítják, fémet ki a zsebekből, át a mágneskapun. Félnek, na. Az emlékpark maga két fekete márványmedencéből áll ( North és South Pool), a két torony helyén. A víz a széléről zubog a mélybe, hogy a négyzet alakzat közepén eltűnjön egy fekete lyukban. A medence oldalára az áldozatok neveit vésték. Áll ott még egy fa, melynek csonka törzsét a romok alól mentették ki a tűzoltók, azóta megerősödött, és „Túlélő Fa” néven a park egyik jelképe. Készül egy múzeum is, de ide még nem lehetett bemenni. Illetve a park mellett építenek két felhőkarcolót, az új Világkereskedelmi Központokat, az egyik torony lesz New York legmagasabb épülete.

Épül az új World Trade Center

Ground Zero

Washington D.C. és egy csepp Philadelphia- olyan röviden, ahogy megesett

Az utolsó kirándulós napon már tényleg csak azért könyörögtem, hogy leszállhassak végre a buszról. Folyamatos hányinger és fejfájás közepette érkeztünk Washingtonba, ahol reggel 9 körül épp egy falura való ember járkált csak az utcákon. Szép, csendes, tiszta várost láttam, rengeteg zöld területtel, amit itt-ott megszakítottak a görög stílusú műemlékek. A városképet a Washington Memorial, az obeliszk uralja, melynek egyik oldalán a Fehér Ház, másikon a Lincoln Memorial látható. A buszból szó szerint kiugrottunk, épp csak egy pillantást vetettünk a Fehér Házra, jó messziről, mert rendőrök őrzik a kerítést, meg amúgy is éppen restaurálták, utastársaink ellőttek pár klasszikus képet ( Anya a gyerekekkel, Apa a gyerekekkel, idegent megkérjük hogy fotózza le az egész családot a Ház előtt), majd be a buszba, és irány a Thomas Jefferson Memorial. Ez egy kupolás csarnok, közepén az egykori elnök hatalmas szobra, az épület alatt múzeum. Itt is volt kemény tíz percünk, majd úti cél immár a Lincoln Memorial. Nem hiszitek el, teljes 30 percet adott a szigorú idegenvezető a körbenézésre. Abraham szigorú márvány tekintete a Reflection Pool-ra néz, amiben jelenleg csak bokáig ért a víz, de normál esetben a másik végén lévő obeliszk tükröződik benne. Az emlékmű lépcsőin állva mondta el Martin Luther King „ Van egy álmom…” kezdetű híres beszédét.  Az utolsó villámlátogatást a U.S. Capitol-nál, a Kongresszus épületénél tettük, persze ezt is csak kívülről… Aki úgy igazán be akarja járni a várost, minimum 2-3 nappal számoljon.

Downing Street 10. Ja nem, ez egy másik ország.

Obeliszk, meg egy grátisz mókus a bal alsó sarokban

Robert, a kőkemény buszsofőrünk

Lincoln Memorial

Mert nekem is jár egy ultragáz,hamisítatlan tursitakép

Jefferson Memorial

Háttérben a U.S. Capitol, előtérben meg nem tudom ki

Mókusetetés Washingtonban

Philadelphiában szó szerint 35 percet töltöttünk, mert a busz késésben volt, két embernek időre vissza kellett érnie a reptérre. Úgyhogy kiszálltunk az Independence Hall-nál ( a Világörökség része), megnéztük kívülről az üvegfal mögé zárt Liberty Bellt, és nagy örömünkre szálltunk fel megint a buszra, és röpke két óra alatt már ismét a Chinatown köveit koptattuk New Yorkban.   

Independence Hall

Liberty Bell - mintha lába lenne, de igazából csak a biztonsági őr bújt el mögé

A város, visszapillantva a hídról

Ezersziget és Niagara-vízesés

Legközelebb kétszer meggondolom, hogy elmegyek-e egy buszos kirándulásra. Történt ugyanis, hogy négyen lányok befizettünk az interneten egy háromnapos, nagyon jól csengő túrára. A taketours.com oldalon regisztráltunk, és minél többen mentek együtt, annál olcsóbb a részvételi díj. Egy személynek 132 $, mi így fejenként 90$-t fizettünk. 3 nap, két éjszaka, az árban a buszút és a szállás van benne, belépők nem, ez így rendben is van. A szállásra egy szavunk nem lehet, tiszta és elegáns volt, saját fürdővel, csak az első hotelben, ahol aludtunk, a 4 személyes szobát úgy értették, hogy majd négyen alszunk egy nagy ágyon…A második helyen már 2  franciaágy volt, és még reggelit is kaptunk. A cég, amelyikkel mentünk,egy kínai utazási iroda, a kirándulók 90%-a is kínai volt, ahogy az idegenvezető is. Mindent elmondott angolul és kínaiul is, csak nem érezted a váltást, olyan kemény kínai akcentusa volt a srácnak…majd a túra végén még fejenként 18$ szervizdíjat legombolt rólunk, ami persze csak az apróbetűben volt benne. A buszsofőrünk, Robert, régen séf és testépítő volt, ez a korszak nem múlt el rajta nyomtalanul… Elég az hozzá, nem tudjuk hogyan kapott jogosítványt. Ez csak azért volt probléma, mert a 3 nap alatt több mint 2000 mérföldet tettünk meg ( 1 mérföld kb. 1,6 km, ki lehet számolni…), a végére már az agyam is kirázódott belőlem.

Na és akkor ennyit a negatív oldalról! Amúgy az élmények rögtön feledtetik veled a kellemetlenségeket, ezeket is csak azért írtam le, hogy aki ilyesmire készül befizetni, ne lepődjön meg, ha nem full extrás utat kap a pénzéért cserébe. Bár szó se róla, nekünk így nagyon megérte.

Szóval augusztus 10-én, pénteken indultunk a New York-i Chinatownból (honnan máshonnan), és egy gyönge 8 óra alatt el is érkeztünk az Ontario tóhoz ( ez a Nagy Tavak egyike), melynek fele Amerikához, fele Kanadához tartozik. A tavon lévő szigetcsoportot nevezik Ezerszigetnek (igen, a salátaöntetet erről a helyről nevezték el), igazából összesen 1.864 szigetből áll. Van, amelyiken épphogy elfér egy kicsi ház meg egy fa. A szigetek mindegyike magántulajdon, csilliárdosok nyaralóhelye. A hajónk az Alexandria Bay-ből indult, egyórás túrára, melynek során áthajóztunk a kanadai oldalra is. Talán a leghíresebb sziget az, amelyiken a Boldt Castle (kastély) van, a tulajdonos a Macy’s vállalat főnöke, felesége emlékére építtette a kastélyt, 365 ablakkal. A többi szigeten kisebb-nagyobb nyaralók vannak, illetve láttunk egy világítótornyot is. Kérdeztük az idegenvezetőt, hogy oldják meg az áramellátást, ugyanis egy darab vezetéket nem láttunk a szigetek felett. Mondta, hogy az áram egy víz alatti óriáskábelen megy (HydroCabel), és nyilván ez is aranyárban van… A hajókázás után elindultunk az aznapi szállás felé, éjfélre oda is értünk, közben megálltunk egy pizzázóban vacsorázni. Senkit nem kellett ringatni…

A kikötő

Tök rossz lehet itt nyaralni

Ha valaki igazán vízparti nyaralót szeretne...

Boldt Castle

Olyan, mint egy iszapból csöpögtetett vár

Világítótorony

Csak átmész a hídon a szomszédba

A Niagara-vízesés szerencsére csak fél óra buszozásra volt a szállástól. Ne úgy képzeljétek el, hogy van egy vízesés aztán ennyi, hanem egész komplexumot építettek köré, látogatóközponttal, éttermekkel, médiacenterrel. A csoportunk nagy része a programot egy 45 perces filmnézéssel kezdte, mi erre nem fizettünk be, helyette ennyivel tovább gyönyörködtünk a vízesésben. A nap csúcspontja a „Maid of Mist” hajókázás volt. Egy kis lélekvesztőre felszuszakolnak rengeteg embert, kék esőkabátban, és nagyon közel viszik őket a vízeséshez. Erre mindenképpen érdemes elmenni ( 20 $ környékén van), mert csak így lehet megnézni a vízesés kanadai oldalát. Át lehetne menni gyalog is egy hídon, csak nem garantálják, hogy vissza is jöhetsz, a mi vízumunk azt hiszem csak egyszeri belépésre jogosít, ha Kanadából akarok visszajönni, az már kétszeri belépés lenne, nem mertük megkockáztatni.

Szóval a Niagara. A vízesést az Erie-tó táplálja, délről észak felé folyik a víz, hogy a Niagaránál 290 méter magasból zubogjon a mélybe, 227-283 liter per szekundumos sebességgel. Ez nagyon sok vizet jelentJ Három részre lehet osztani a vízesést: az American Falls és a Bridal Veil (menyasszonyi fátyol) Falls van az amerikai oldalon, a Horseshoe (lópatkó) pedig a kanadain. Azt kell mondjam, hiába az esőkabát, kaptunk rendesen a vízből. Azt hiszem, nem kísérlem meg leírni, amit láttam, inkább nézzétek meg a képeket:

PTE Faculty of Medicine commercial

A vízesés amerikai oldala

Kanada - Horseshoe Falls

Jobbra a Menyasszonyi Fátyol vízesés

Hoppá, megint becsúszott egy panorámakép:)

A kilátóról...

...ahonnan az Erika le akart lökni!!!