Az Appalache-ösvényt járva

Mit  csináljon az ember, ha éppen szabadnapja van ( nyolcnaponta egyszer, szökőévben megesik az ilyesmi), és már nem bír megmaradni a 300 fős gyermektábor zsivajában? Fogja a kis hátizsákját, pár liter vizet a melegre való tekintettel, és elindul meghódítani a 3515 km-es Appalachian Trail ( nagyjából Appalache-ösvényként lehetne fordítani) egy kisebb, Massachusetts államon keresztül húzódó szakaszát.

Itt fordulj le jobbra

Kövessétek a piros vonalat!

Mi sem tettünk másképp. Bálint barátunk útmutatásai szerint reggel 10 órakor indultunk, és nagyjából délután 3 körül ( ha a Plunkett-tóban való fürdőzést leszámoljuk) értünk vissza. Az út egy ideig műút, majd egy alig észrevehető kicsiny táblácskánál lehet rátérni az ösvényre. Na de miről is beszélünk?

Erdő 1.

Erdő 2., Mihállyal és Erikával

Aki bújt, aki nem

Az Appalachian Trail egy –mint már említettem- kb. 3515 km hosszú, 14 államon át  vezet, az Appalache-hegységen keresztül – ki gondolta volna? Az út főleg a vadonban vezet, de átmegy néhány műúton, városon, folyón. A visszaeső túrázók nagy kihívása, hogy egy szezon alatt végigjárják az egész túrát. Mi persze erre nem vállalkozhattunk. Annak ellenére, hogy hétköznap volt, rengeteg magányos vagy csapatos kalandorral találkoztunk. Célunk egy kőterasz volt, ahonnan szép kilátás nyílt a vidékre. Itt egy pár órát pihentünk, majd visszaindultunk a tábor felé. Jó kis változatosság az egész napos konyhai meló és gyerekricsaj utánJ

Mondhatom, szép kilátások

Ugye minek ekkora hátizsák?

Erika, ne ugorj, nem ér annyit

Egy ház

Még egy ház

Az Appalachian Trail egy –mint már említettem- kb. 3515 km hosszú, 14 államon át  vezet, az Appalache-hegységen keresztül – ki gondolta volna? Az út főleg a vadonban vezet, de átmegy néhány műúton, városon, folyón. A visszaeső túrázók nagy kihívása, hogy egy szezon alatt végigjárják az egész túrát. Mi persze erre nem vállalkozhattunk. Annak ellenére, hogy hétköznap volt, rengeteg magányos vagy csapatos kalandorral találkoztunk. Célunk egy kőterasz volt, ahonnan szép kilátás nyílt a vidékre. Itt egy pár órát pihentünk, majd visszaindultunk a tábor felé. Jó kis változatosság az egész napos konyhai meló és gyerekricsaj utánJ

Na itt fogyott el a vizünk

Mocsár?

Home Club - the spirit of America

Hinsdale szélén a legutolsó ház egy vendéglátó-ipari egység (=kocsma), mely a Home Club névre hallgat. Előtte mindig sok autó és motor áll – jogosan merül fel a kérdés, mi van ilyenkor a zéró toleranciával? Semmi. Ha megiszol egy sört vagy egy Jack&Coke-ot, attól még nyugodt lelkiismerettel beülhetsz az autóba és hazavezethetsz. Ez a hely menedék a hétköznapokból, kikapcsolódás az egész napos munka után, mindössze húsz percre gyalog a tábortól. Hogy is mondhatnám el, mit érzek, amikor belépek ide? Ez nem csak egy kocsma, ez a Home Club. Nekünk, a tábori személyzetnek - fogalom.

Elhaladva a mosoda mellett, megérkezem a bejárathoz, ahol a kétfogú néni (még nem derült ki, hogy törzsvendég és besegít, vagy itt dolgozik) elkéri mindenkitől az igazolványát, az Államokban ugyanis 21 év alatt nem hogy nem ihatsz, de nem is tartózkodhatsz kocsmában. Ma éppen koncert van, a Rick Rebel Band játszik, múlt héten is voltunk a koncertjükön. A néni tőlem már nem kér igazolványt, és közli, hogy az ötdolláros beugrót sem kell kifizetnünk, mert a tulaj szeret minket. Sokat járunk ide…

Belépek, balra biliárdasztal, jobbra a pult, ahol helyet foglalok a többiek mellett, akik már előbb megérkeztek: Bálint,Attila, Ádám. Közben odaintek pár ismerős arcnak, akik minden este itt támasztják az asztalt, látásból már ismerjük egymást, néha egy-egy szót is váltunk. A  pultos hölgy rám mosolyog, már tudja, hogy egy pohár Budweisert fogok rendelni. Amíg nem indul a koncert, elballagok a jobb sarokban álló zenegéphez (jukebox), és gyakorlott mozdulatokkal beillesztek egy egydollárost, amiért 3 számot választhatok. Végül egy Eagles – Hotel California mellett döntök, egyelőre. Közben felpillantok a plafonról lógó tévére, megint a Boston Red Sox baseballcsapat játszik, épp a Tampa Bay Rays ellen. Itt minden este Red Sox meccs megy, Massachusetts államban ne merj más csapatnak drukkolni. A törzsvendégeket is arról ismered meg, hogy van rajtuk egy Red Sox baseballsapka, póló vagy pulcsi. Ha New York Yankees drukker vagy, inkább ne járj ebbe a kocsmába.

A sör, háttérben a Home Club

Jukebox és baseballmeccs

Random koponya a falon

Lassan színpadra áll a Rick Rebel Band, én pedig sörömmel a kezemben, lábamról lerúgva a balerinacipőt, hátradőlve hallgatom. Szememmel végigpásztázom a berendezést és az embereket. A plafonon pénzérmék és papírpénzek különböző országokból, a táborban dolgozó nemzetközi személyzet ajándékai. Van egy magyar papír kétszázas is közöttük, „Ildi 2011” felirattal.  Bal oldalt hátul szarvas trófea a falon, nyakában a karácsonyról ittmaradt ezüstboa. Mellette hatalmas Budweiser plakát. Szemben a szarvassal a színpad, ahol a banda rákezd, éppen Johnny Cash-t játszanak:

Johnny Cash - Ring of Fire

Trófea, Budweiser

Kocsmai díszítés

Dübörög a koncert

A tánctérre szállingóznak az emberek, némelyeknek hihetetlen mozgása van. Teddy Hedringtonnal beszélgetek éppen, séf munkatársam, ő British Virgin Islands-ről származik, a Karib-térségből. Sok éve él már itt, nagy reggie-rajongó, ő maga is gitározik, énekel. Együtt nézünk egy koordinálatlan mozgású, hatvanas évei derekán járó lilaruhás urat. Teddy megjegyzi nekem: látod, ezek az őrült amerikaiak, így is csak a fehér emberek tudnak táncolni. Majd rám néz, megijed, mintha csak most venné észre, hogy én is fehér vagyok, elmorzsol egy bocsánatkérést a bajsza alatt. Valahogy mégis jól esik, hogy egy pillanatra nem nézte ki belőlem, hogy fehér vagyokJ

A banda épp szünetet tart, leülnek egy italra a bárpulthoz. Bátorítjuk Teddyt, menjen fel addig, gitározzon nekünk valamit, amíg szünet van. Rövid egyeztetés a csapattal, majd Teddy kezébe ragadja a gitárt, rázendít egy Bob Marley-számra. Mi, a konyhás csajok és a karbantartós fiúk hatalmas ovációval köszöntjük, vele énekelünk, és próbálunk táncolni. A következő számot Teddy az én kedvemért tanulta meg, még pár hete mondtam neki, hogy van egy kedvencem, egy reggie-szám a hetvenes évekből. És már konferálja is: „ A következő számot egy magyar barátomnak, Annának küldöm. Max Romeo – Chase the devil!”

Max Romeo - Chase the devil

A színpad Teddyé

Erika, Courtney és én épp egy másik kamerába mosolygunk

2012 Kitchen Staff, balról jobbra: Bálint, Courtney, Aimee, Erika, Anna, Kynaya és Teddy

Bálint és újdonsült barátja, a Törzsvendég

Hát így halad előre az este. Sörrel, zenével, beszélgetéssel. Ülök a helyemen megint, kicsit elfáradtam a nagy táncolásban. Rá-rápillantok a baseballmeccsre, vezet a Red Sox, ez kell a jó közhangulathoz. Közeledik a fél éjfél, tehát harminc perc múlva a táborban kell lennünk, itt az ideje elindulni. Mindenki befejezi az italát, elköszönünk a pultos hölgytől, a törzsvendégektől, egy „See you soon!” felkiáltással búcsúzunk az ajtóból. Itt ez nem csak közhely. Tényleg hamarosan újra találkozunk. Mondjuk holnaputánJ

A képekért köszönet illeti  Nyiri Bálint urat!

Culture Night, avagy az országok találkozása

A szerdai nap a „Hány ember fér be maximálisan egy konyhába?” mondat jegyében telt. Este ugyanis a tábor egyik legnépszerűbb eseményére, a Culture Night-ra, azaz nemzetközi estre került sor. Előzetesen le kellett jelenteni, hogy ki szeretné képviselni egy-egy desszertes asztallal hazáját, végül ők jelentkeztek: Amerika, Anglia, Wales, Skócia, Írország, Ausztrália, Lengyelország, Magyarország, Hollandia, Új-Zéland, Vermont állam, Korea, Svédország -  remélem, nem hagytam ki senkit. Mi, magyarok kétféle süti elkészítése mellett döntöttünk, nevezetesen a keksztekercs és a csörögefánk (nagyanyám receptje után). Megrendeltük a hozzávalókat, két deci rum kellett volna a fánkba, gondoltam biztos ami biztos, rendelünk egy üveg Bacardit! De sajnos nem lehet alkoholt hozni a táborba, be kellett érnünk a rumaromával.

Délutáni szünetünkben négyen lányok nekiestünk a munkának, mellettünk dolgoztak a különböző nációk nagyon lelkes képviselői. Javában gyúrom a fánkot, mellém sündörögnek az amerikai gyerekek, hogy hát te mit csinálsz? Mondom magyar fánkot, erre kétszer megpördültek a tengelyük körül, hogy hurrá, a fánkot imádjuk! Akkor itt nagy baj nem lehet, gondoltam boldogan. Vacsora után kisütöttük – a karbantartós fiúk közreműködésével – a 4 adag fánkot, majd szépen feldíszített tálcára helyeztük, ráküldtük a fahéjas porcukrot, középre szőlőzselét tettünk, ami csak halvány pótléka volt Anya baracklekvárjának.

A nagymama receptje meghódítja az Újvilágot

Keksztekercs magyaros blúzzal

Ádám és Attila remekműve

Amerikai kisfiú (Jeremy) magyar fánkkal

Elérkezett a fél nyolc, megnyitottak az asztalok. Nem szégyenkeztünk: Ádám és Attila egy fantasztikus,fából faragott Magyarországot helyeztek az asztalunkra, de a bőröndjeinkből előkerült többek között egy magyaros porcelán kiskanál, felespohár, Magyarország háromnyelvű képeskönyv, matyómintás blúz, Rubik-kocka, paprikás hűtőmágnes, egyebek. A keksztekercs és a fánk összesen 10 percig díszelgett az asztalon, a gyerekek mindent befaltak, örült a szívünk, nagy sikert arattunk! Miután már nem maradt több kajánk, körbenéztem,mivel készültek a többiek? Az angol asztalnál Tom beöltözött Erzsébet királynőnek, egy kis trónon ült, lehetett vele fényképezkedni. Az ausztráloknál volt célbadobás, a skótoknál valaki beöltözött Loch Ness-i szörnynek. A koreaiak csináltak sushit, és kérésre ráírták a nevedet koreaiul alkoholos filccel a kezedre. A walesiek báránynak öltöztek, a két holland fiú nagyon visszafogta magát, hát ugye azt, amiről a leghíresebb az ország, legális körülmények között nem lehetett volna behozni, és itt most nem a piroslámpás negyed lakóira gondolok.

Őfelsége balján guggolva

Írország

Ausztrália

Hollandia

Az est csúcspontja, a rengeteg édesség elfogyasztása után a nemzetek himnuszainak előadása volt. Mindenhol kiállt egy kisebb-nagyobb csapat, szegény új-zélandi leányzó egyedül volt, úgyhogy pár fiú maorinak öltözve (vetkőzve) kisegítette, előadtak egy törzsi táncot. Szerencsére senki nem az énektudásunkra volt kíváncsi, mindenki óriási tapsot kapott. Érdekes érzés volt, amikor egy szál magyar zászlóval kint álltunk, és az amerikai gyerekek szájtátva hallgattak minket. Itt azért kijött, hogy mégis csak a mi himnuszunk a legszomorúbb.

 Rubik-kocka világtalálkozó

Hajrá magyarok:) 

Balról jobbra: Somogyi Anna,Ádám, mögötte Bálint, Erika, jómagam és Gabi, mögöttünk Attila, jobb szélen Mihály