Azt hiszem, a végére hagytam a
legjobb programot: The Metropolitan Museum of Art (MET), a világ kincsei
összegyűjtve egy helyre, 4 emeleten, korok-helyek szerint rendezve. Hetek alatt
sem lehetne rendesen bejárni az egészet. Még jó, hogy megfogadtam nagynéném
tanácsát, és előre összeírtam, hogy mit szeretnék megnézni. Aki ilyen
monumentális gyűjteményt szeretne megtekinteni, annak ajánlom ezt a módszert,
ugyanis másképp elveszik az ember a részletekben, és a végén nem jut el a
számára igazán érdekes dolgokig. Anno a British Museumban (London) is szépen
elbolyongtam egy fél napot, és aztán mégsem láttam azt, amiért mentem, viszont
cserébe megnéztem hetvenhét múmiát.
Tanulva hibámból, a MET-be kész
tervvel érkeztem, mely még véletlenül sem tartalmazta az egyiptomi részleget. A
múzeum a Central Park keleti oldalán helyezkedik el, nagyon közel a
Guggenheim-hoz. Görög stílusú külső, hatalmas, csarnokos elrendezés belül.
The Metropolitan Museum of Art
Még így is, hogy tudtam, mit
szeretnék megnézni, több mint 4 órát töltöttem bent, negyed óra pihenő
közbeiktatásával. Nem olyan könnyű ugyanis a kinézett műtárgyakat megtalálni,
még térkép alapján sem. Úgyhogy sokszor igénybe vettem a teremőrök segítségét.
Először egy afrikai elefántcsont maszkot néztem meg az afrikai részlegen, nem
tudom miért, csak megtetszett a katalógusban. Egy anya arcát formázza,
szertartásokhoz viselték. Ezek a termek tele voltak az afrikai kontinensről
származó – nem tudni, hogy önkényesen eltulajdonított, vagy ajándékba kapott –
kincsekkel, nagy részük gondolom különböző törzsek keze munkája.
Egyik kedvenc részem volt az
európai szobrászat, hiszen nagyon szeretem Berninit. Rögtön a szoborcsarnok
bejáratánál áll két alak, Pietro és Gian Lorenzo Bernini munkája, meyek
Cardinal Scipione megrendelésére készültek, és eredetileg a római Villa
Borghese előtt álltak ( ami mellesleg a legszebb szoborgaléria, amit életemben
láttam). Itt találkoztam még Canova és
Rodin műveivel is, hogy csak a leghíresebb mestereket említsem.
Afrikai elefántcsont maszk
Bernini
Canova: Perseus Medusa fejével
Mindig azt hittem, hogy a
Tiffany-márkát egy nőről nevezték el, és rá kellett döbbenem, hogy de nemám,
hanem Louis C. Tiffanyról, aki a céget és a márkát alapította. A híres
Tiffany-lámpák, amiket súlyos összegekért osztogatnak, csak a jéghegy csúcsa.
Ebben a múzeumban olyan dolgokat láttam
tőle, amit soha nem hittem, hogy üvegből ki lehet hozni…Kerti táj szökőkúttal,
több ember magas üvegablakok, apró
darabkákból összerakva. Az üveg saját gyártmány, minden darabka más-más színű,
van köztük homályos, csillogó, átlátszatlan, többszínű…Csodálatos, ahogy a fény
átragyog rajta.
Dendur temploma, Núbiából
L.C.Tiffany: Őszi táj
Az ötödik szinten van a terasz,
egy kis kávézóval, innen szép kilátás nyílik Manhattanre. Nem időztem azonban
sokat, hiszen várt az európai festészet részleg. Azt hittem, a szemem káprázik,
amikor beléptem. Termek labirintusa egymás után, az egyikben annyi Monet, hogy
alig fért el, meg Van Gogh, Mucha, Cézanne, Renoir, satöbbi…Ha csak egy terem
képeit eladnánk, már meglenne belőle Magyarország éves költségvetése, kis
túlzássalJ
Van Gogh
Vincent Van Gogh: Önarckép szalmakalapban
Gauguin: Szűz Mária
Itt már nem volt semmiféle
szisztéma, csak mentem a képek után, hogy minél többet lássak ezekből a
gyöngyszemekből. És akkor, teljesen véletlenül, az egyik terem sarkában
megláttam egy képet, amiről messziről felismertem, hogy ki festette –
Gustav Klimt. Bécsi tartózkodásom alatt minden képet megnéztem, ami ott tőle
megtalálható, voltam a műtermében és a sírjánál is, hát igen, kicsit rajongó vagyok…de ugye nem készültem fel rendesen, hiszen fogalmam sem volt
róla, hogy a MET-ben is vannak képei… Rögtön leakaszottam egy teremőrt,
odavonszoltam a kép elé, és kérdeztem, hogy „Tőle van még valamitek?!?!”
Mondta, hogy egész csomó Klimt-képpel rendelkeznek, de mindegyiket kölcsönadták
valami kiállításra ( most van a Klimt-év Ausztriában idén lenne 150 éves a mester), csak ez meg egy másik portré maradt itt. Természetesen azt is
megtekintettem, és áldottam a szerencsémet, hogy észrevettem azt a képet. Ha
otthon derült volna ki, hogy van képe a MET-ben és én nem néztem meg, biztosan
sírva verem a fejemet a falba…
Gustav Klimt: Mäda Primavesi
Gustav Klimt: Serena Pulitzer Lederer
Ami számomra meglepő volt, hogy
Andy Warholtól, a pop-art atyjától alig volt pár képük…nem mintha annyira
odáig lennék érte, de ha már itt vagyok, megnéztem volna valami hazait is, nem csak
az Európából ide importált műveket. Négy
óra múlva tele lett a fejem, és lassan el kellett indulni vissza a szállásra.
Azt hiszem, csak ezért az egy múzeumért is megérné még egyszer eljönni New
Yorkba…
Andy Warhol
Erikával elmetróztunk kedvenc
parkunkhoz, a Broadway-re. Itt vettünk egy-egy tál gyrost, a bácsi tudta
nagyjából, mit fogunk kérni, hiszen harmadszorra ebédeltünk nála. Leültünk a
kőasztalokhoz, és elfogyasztottuk utolsó közös vacsoránkat…Két és fél hónapja
gyakorlatilag napi 24 órában összetartottunk Erikával, és most ott fejeztük be new york-i kirándulásunkat, ahol elkezdtük. Ugyanannál a kőasztalnál, ahol az első reggelinket elfogyasztottuk. Vissza a szállásra, fel a csomagokat, és
irány Chinatown. Este 9-kor indult ugyanis a buszom Chicagoba, ahol másnap
reggel vártak a rokonok ( az út 13 óra volt). Erikától elbúcsúztam, és a busz el is
indult, mintegy másfél órás késéssel. Nem ez volt életem legjobb buszozása,
akinek van rá lehetősége, ne a kínai busztársaságot válassza. Sajátos utazási
szokásaik vannak…akit érdekel, majd személyesen elmesélem, egyelőre még túl
friss az élményJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése