Első benyomások...
… a táborról
Végre melegszik. Most már elég egy nadrág,egy pulcsi és egy
pár zokni az életben maradáshoz. Aludni mondjuk még mindig síruhában alszom…De
a lényeg, hogy egyre többet látni a napot, és az összképbe is csak a délután
fél 5-5 körüli enyhe zápor zavar be, amit itt „shower”-nek hívnak. A táborról:
jóformán csak faépületek vannak, nagyrészt 10 ágyas faházak, a legnagyobb
épület az ebédlővel egy beépített konyha (az idő nagy részét itt töltjük), de
van többek között egy színházterem, kézműves műhely,táncház, fedett és fedetlen
sportpálya, illetve ilyen kutatólabor-szerű házacska is –azoknak a gyerekeknek,
akik nem szeretnek sportolni. Mivel a
gyerekek majd csak június 24-én érkeznek, addig ezeket a házakat rendbe kell
tenni: kitakarítani,kifesteni,berendezni, hiszen télen itt nincs senki. Van
egészségügyi központ is, ha minden igaz,
lesz majd igazi orvos a táborbanJ Van még indokolatlanul horribilis mennyiségű
teniszpálya, kosár-,foci-,baseball- és golfpálya is. A munkálatok nagy erőkkel
folynak, új salak a teniszpályára,bokorültetés,fűnyírás, ésatöbbi.
A tábor egyébként a Berkshire-ben van, erdős vidéken, a
tábort is erdő veszi körül. Mondták,hogy ne aggódjunk, néha vannak csak kerti
kígyók,borzok,vaddisznók,szarvasok meg medvék…Jaaaa, mondom én nem aggódom,
persze ha jön a medve, majd meghívom egy kávéra,vagy amit kér…
Az ebédlő - itt dolgozom, ha dolgozom
…a munkáról
Mivel jelenleg körülbelül húszan vagyunk itt, nem sok dolog
akad a konyhán. Három amerikai főnökünk van: Kanaya,Frank és Kathie (na az ő
nevében nem vagyok biztos, de valami egész hasonló). Általában egyelőre csak
takarítási-mosogatási-ananász-szeletelési feladatokat bíznak ránk, mert nekik
sincs irtó sok dolguk. Mindig mondják, hogy élvezzük ki a szabadidőt, mert ha
megjönnek a gyerkőcök, elszabadul a pokol, és nem lesznek ilyen lazák a napok.
Temérdek szabadidőnkben sem heverünk azonban parlagon, a lányokkal (4-en
vagyunk magyar csajok a konyhán, jövő héten még négyen jönnek, egy magyar fiú,
meg még három másik valaki) kisegítjük a két magyar fiút, aki karbantartóként
dolgozik. Ma például egész délelőtt és délután lépcsőt festettünk, jó móka
volt, meglepő módon csak a kezem, a hajam és a nadrágom lett fehér festékes
(ennél rosszabbra számítottam, noha ősi festőcsaládból származomJ
). Szerencsére vízbázisú, némi erőlködés után lejött rólam. Ha éppen keresve
sem találunk munkát, elsétálunk a két tó egyikéhez: Lake Emerson, ez a kisebb,
a tábor területén van, kicsi szigettel a közepén. Lake Plankett – ez a nagyobb,
a táboron kívül, ott lehet majd vitorlázni meg vízisíelni, ennek a partján
nyaralóházak vannak. Ma például leheveredtem a tó partjára Rejtő Jenő
társaságában, de miután kiolvastam, nem mertem elszundítani, mert minden
bokorban medvebocsot láttam. És ahol medvebocs van, ott kell lenni valahol
anyukának is. De szerencsére lejött a partra Erika, így el mertem aludni. Nem
mintha meg tudna védeni a medvétől, körülbelül hasonló alkatúak vagyunk.
Jake, a frissen a bucsuban nyert kutyás poszterével
…a környékről
Egyik este ellátogattunk a helyi Tesco-ba, ami itt Walmart
néven fut. Tíz percre van Pittsfield-ben, ami a legközelebbi nagyobb város.
Gyorsan beszereztem hat pár pamut zoknit, akciós egységcsomagban, egy új
cipellőt ( Anya otthon hagytam a munkáscipőmet, pedig mondtam, hogy készítsd
oda a szobámba.Ugye, 23 évesen meg kéne tanulni egyedül pakolni,ejnyebejnye).
Plusz beruháztunk négyen egy hajszárítóra, mert itt 110 volttal működnek az
elektromos cuccok, és az európai hajszárító csak úgy tesz, mintha hajszárító
lenne. Ez a bolt is kábé akkora, mint a Tesco, mindent lehet kapni, teljesen
normális árakon. Tegnap pedig „carneval”-ban voltunk Dalton nevű kisvárosban,
ami nagyjából otthon a falusi „bucsu”-nak felel meg, tele mindenféle
céllövöldével, meg ilyen rettenetes pörgő-forgó tákolmányokkal, amikre 3-4
dollárért fel lehet ülni, hogy aztán viszontlásd a hot dogot, amit 10 perce
vásároltál. Mondom, ha már itt vagyok, felülök valamire, csak még előtte
gyorsan iszom két pohár sört, hogy ne gondoljam meg magam. Bejött,
felültem,túléltem, és a vacsora sem landolt a padlón. Szerencsére Erika is
felült velem, így volt kinek a kezébe kapaszkodni. Alkohol mint olyan csak sör
volt (Budweiser), és csak egy bizonyos helyen lehetett vásárolni, egy
sörsátorban, és ott is kellett elfogyasztani. Előtte egy kéttagú bizottság
előtt okmánnyal kellett igazolnod, hogy elmúltál 21 éves (itt nem 18,hanem 21
fölött vehetsz legálisan alkoholt), majd kaptál egy partipecsétet a kézfejedre,
hogy bizony-bizony, jogosult vagy sörfogyasztásra. A hangulat pontosan olyan
volt, mint a B-kategóriás,egész estét betöltö amerikai családi filmekben, amik
régen az RTL-Klubon mentek.
Skymaster - na erre ültem felül, ott sikítok a jobb oldali kabinban
Ebben a sátorban lehetett fogadni (rulett jellegű játék)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése