Művelődünk, (Central) Parkolunk

Solomon R. Guggenheim amerikai üzletember nagy rajongója volt a művészeteknek, az 1890-es évektől gyűjtötte a különböző festményeket, műtárgyakat (mondjuk volt miből vásárolni, aranybányász cége volt Alaszkában), és 1939-ben létrehozta első múzeumát. A gyűjtemény lassan kinőtte eredeti helyét, és Guggenheim 1943-ban megbízta Frank Lloyd Wright építészt, hogy álmodjon új otthont kincseinek. Így született meg ez a fehér, szerintem kicsit méhkasra hasonlító tünemény a Central Park keleti oldalán. Ha nem is térünk be megnézni a képeket, kívülről mindenképp érdemes vetni rá pár pillantást.

Solomon R. Guggenheim Museum

Mivel notórius múzeumbajáró vagyok, nekem nem volt opció, be kellett menni szétnézni. Diákoknak 18$, felnőtteknek 22$ a belépő, állítólag havonta van egy speciális nap, amikor ingyenes, nekünk ezt nem sikerült eltalálni. Természetesen rögtön a bejáratnál találkoztam legjobb barátommal, az audioguide-dal, és együtt folytattuk utunkat felfelé, a spirálban futó folyosókon. Itt ugyanis nincs lépcső, hanem egy rámpa vezet fel körbe-körbe, több emelet magasan, ebből nyílnak a kiállítótermek. Jópár modern festményt is láttunk, és sajnos csak megerősítették abbéli meggyőződésemet, hogy a modern képtárak nem nekem valók… Ugyanis mindig felkapom a vizet, ha látom a tiszta pirosra mázolt vásznat egy kék pöttyel a közepén, majd pár teremmel odébb rámköszön egy remekmű Toulouse-Lautrec-től vagy Gauguin-től (mert ilyen is volt nekik), és mérgelődöm magamban, hogy hogy tehették ezeket egy fedél alá…Személyes vélemény, valószínűleg nincs bennem kellő érzékenység a modern képek iránt. De sebaj, hiszen így is megtaláltam, amiért jöttem: Monet, Cézanne, Pissarro, Manet és Kandinsky képeit. Nagy meglepetésemre az egyik falon Vasarely Vega III. című képe jött szembe, nagyon megörültem, hogy magyarokat is tartanakJ. Legjobban talán egy időszakos fotókiállítás tetszett, Rineke Dijkstra holland fotósnő képeit mutatták be. Mivel képet nem lehetett bent csinálni, javaslom, hogy akit érdekel és szereti a szép, ötletes portésorozatokat,a  google-ba írja be a nevét. Van egy sor képe matadorokról csata után, tengerparti portrék, stb. Végigfotózta továbbá egy Boszniából Hollandiába menekült kislány életét. Az első képen 4 éves, majd kétévente készített róla egy portrét, és az utolsó képen, 26 évesen kezében tartja a saját kisbabáját…Egészen fantasztikus dolgokat talált ki!

Nem volt megállás, épphogy kiértünk a Guggenheimból, mentünk is be az American Museum of Natural History-ba, ami pont a Central Park másik oldalán van. Itt is és a Metropolitan Museum of Art-ban is az a rendszer működik, hogy van egy „suggested entrance fee”, azaz javasolt belépti díj, ami pl. a MET-be 25$, de ha te azt mondod, hogy te csak 5$-t tudsz fizetni, akkor annyiért mész be, senki nem szól semmit. Jövőbeli NYC-be látogatóknak mondom…

Szóval a Természettudományi Múzeum: nagyjából kitömött állatokat lehet látni, mint minden rendes hasonló múzeumban. Van egy szépen berendezett Afrika-részleg, kis fülkékben állatok természeteshez hasonlóan összerakott háttér előtt, egypár dínócsontváz, indiánok, egyebek. Összesen kábé egy órát voltunk bent a múzeumban,én ebből 40 percet a maroknyi japán részleg tanulmányozásával töltöttem. Az üvegszemű majmokat és vízilovakat viszonylag hamar meguntam. 

Egy halott dínó feje

Több halott dínó,ezeknek a többi csontja is megvan

Kis pihi után végre tüzetesebben is megvizsgálhattam a Central Parkot, egy kicsit elhédereztünk Erikával a fűben, az egyik tó (merthogy több van) mellett. Néztük a csónakázó-vitorlást irányító embereket, még egy random afrikai esküvői ceremóniába is belebotlottunk. Sok házasulandó pár fotózkodik itt. Megtaláltuk a Strawberry Fields nevezetű részt is, mely John Lennon-nak állít emléket.

Dakota House a Park mellett - itt lakott Lennon

"Imagine all the people, living life in peace"

Azért így el lehet viselni az életet...

Kedvencem a hatalmas Alice Csodaországban szobor volt, Delacorte adománya (ugyanaz, aki a Central Park Zoo óráját finanszírozta), nem kis munka volt, míg az összes kölyköt eltávolíttattam a szoborról, hogy végre én is odaférjek fényképezkedniJ Volt egy nagy Andersen-szobor is, ahol bizonyos időpontokban mesét olvasnak fel az éppen arra tévedő gyerekeknek-felnőtteknek. A park amúgy óriási, több mint 3 km², csak töredékét jártuk be így is. Kellemes menedék a betondzsungelből…Éééés fűre lépni szabad, ott ahol csak szeretnél!

Köszönjük, George!

Anna Csodaországban

Andersen mesél, ők meg hallgatják

A város tetején

Úgy nem indul nagyon rosszul a reggel, ha már 10 órakor a Rockefeller Center tetején vagy, alattad New York, amerre ellátsz… Két nagy „rivális” kilátó van a városban, a Rockefeller és az Empire State Building. Árban nagyjából hasonlók ( 25$ felnőtteknek, ez az Empire-be nem a legtetejére szól!), pár utcára vannak egymástól, és a kilátás nagyjából ugyanaz. De! Itt is érvényesül a kis trükk, ami a Balatonnál: miért jó,ha a déli parton van nyaralód? Mert látod a szép északi partot, naná! Szóval a Rockefellerből látod az Empire State Buildinget, ami elég szép, viszont fordítva csak a Rockefellert látod, ami nem nagy szám, a többi meg nagyjából ugyanaz. Mi csak a Rockefellerben voltunk ugyan, de mások szerint az Empire-be egy órát kell várni, hogy bejuss, mi 20 perc alatt fenn voltunk a legtetején. Ez volt itt a reklám helye.

Biztos mindenki ismeri azt a fekete-fehér képet, amikor a munkások egy gerendafélén ülnek az épülő NYC felett. Ez a kép a Rockefeller Center építésekor készült, a kilátó neve egyébként „Top of the Rock”.Egy óceánjáró fedélzetének mintájára alakították ki, és 2005 óta lehet újból látogatni, miután átesett egy csekély 75 millió dolláros renováláson. A látvány magáért beszél, az egyik oldalt a Central Park uralja, ha pedig Downtown felé nézünk, láthatjuk az Empire State Buildinget és az épülő új WTC tornyait is. Manhattan mellett fut az East River és a Hudson River, távolabb ellátni egészen a Szabadság-szoborig és Ellis Islandig.

Szabadság-szobor, Ellis Island

Nem tudok leszokni a panorámaképekről, bocsi

Egy órás gyönyörködés után lelifteztünk, kicsit körbejártuk a Rockefeller Centert, persze rátaláltunk a híres Prometheus-szoborra ( ez az arany szobor, ami körül télen a gyerekek korcsolyáznak), és megtaláltuk a világ zászlói között a magyart is.

Ott lobog a mi zászlónk is

A következő úti cél bizonyult számomra a város egyik legszebb látnivalójának, mindenképp a top 3-ba sorolnám: Grand Central Terminal, filmekből már mindenki ismeri a fogadócsarnokot és benne az órát. Ennél azonban jóval több, ennek története van! 1913-ban még Grand Central Depo néven futott a Cornelius Vanderbilt tulajdonában lévő épület. 1975-ben a városrendezés le akarta rombolni, nem látták benne ugyanis a műemléki potenciált, de hála Jackie Kennedy Onassisnak, aki hírességeket és politikusokat nyert meg az ügynek, ma teljes pompájában áll előttünk a világ legnagyobb vasútállomása.

Grand Central este, háttérben a Chrysler Building

Naponta 700 vonat fut be a 63 vágányra, és közel 700.000 ember megy keresztül az állomáson, ami Alaszka teljes lakosságának felel meg. A csarnok két oldalán lépcsőfeljárók (a keleti és a nyugati ) találhatók. A nyugati ismerősnek tűnhet, ugyanis a párizsi Operaház lépcsőjéről mintázták. A 120 láb ( 37 méter) magas mennyezet kékeszöld hátterére csillagképeket festettek, melyekben itt-ott apró lámpák világítanak, utánozva az igazi csillagokat. A főbejárat fölötti hatalmas osztott üvegablak kétrétegű, a rétegek között öt egymás alatti folyosó van, lehet látni ahogy az emberek az üvegben mászkálnak egyik oldalról a másikra. Ezeket az ablakokat a második világháborúban feketére festették, hogy a bombázó repülők ne lássák a kiszűrődő fényt. A trükk bevált, az épület épségben maradt, majd aztán még évekig vakargatták a fekete festéket az üvegablakokról.

Eltévedtem a Biltmore Room felé is, ami régen az előkelőségek fogadócsarnoka volt, ma újságos és egy cipőpucoló működik itt. De nem akármilyen… hatalmas bőrfotelekben öltönyös, újságot olvasó férfiak ülnek, és várják, hogy szorgos egyenruhás munkások fényesre pucolják cipellőiket.

Érdemes még szót ejteni a Talált Tárgyak Osztályáról, melynek a világ összes pályaudvara közül a legjobbak a statisztikái: a gazdátlan dolgok 80%-a talál vissza eredeti tulajdonosához, többek között – én sem hittem el – visszakerült gazdájához egy elveszett basset hound kutyus, és egy hamvakkal teli urna is…

"Találkozzunk az óránál" - mondják a new yorkiak, lassan 100 éve. Ez a legnépszerűbb találkozóhely.

Pár száz méterre, ugyanezen az utcán van a NYC Public Library, a központi könyvtár. Görög templom benyomását kelti, a bejáratot két kőoroszlán vigyázza. Belülről több száz polcon sorakoznak a bölcsészet-és társadalomtudományi művek, valamint rengeteg olvasóterem van, amik sokkal inkább egy múzeumi csarnokra hasonlítanak.

NYC Public Library

Az olvasóterem. Majdnem olyan jó, mint a Tudásközpontban:)

Még egy cél volt kitűzve erre a napra, nevezetesen a High Line, ami egy park 9 méterrel a föld felett, 15 utcán ívelve át a város nyugati részén. 1980-ig ezen a keskeny sávon vonatok robogtak, azóta sétánnyá alakították, még mindig lehet azonban látni a síneket. Idefelé beugrottam egy Garden of Eden nevű vegyesboltba, ahol bevásároltam olívás kenyérből, olasz sajtból és egy palack Arizona zöldteából, majd gyorsan vettem egy banánt a sarki árusnál (estefelé mindig akciózzák a gyümölcsöt), és kerestem magamnak egy szimpatikus padot a High Line-on. Fapad a sarokban, balra a Hudson folyó mögött megy le a nap, sugarai megvilágítják jobbra a házak fölött magasodó Empire State Building-et, béke és nyugalom, finom vacsora. Egy gyönyörű nap ideális befejezéseJ

High Line

Kilátás vacsorához

Ki látta a Madagaszkárt?

Nos, én láttam. Egy pár alkalommal. Akik nem látták: ez egy animációs mese, 2005-ben játszották a mozik, négy állatról szól (oroszlán.zebra,zsiráf és víziló), akik a New York-i Central Park Zoo lakói, és a zebra egyszer csak kitalálja, hogy talán mégsem ez az ő természetes élőhelye, és elindul a vadonba, három jóbarátja pedig követi, és a végén Madagaszkáron, a lemurok között kötnek ki. A mese első fele New Yorkban játszódik, pontosabban a Central Park-i állatkertben. Nagy siker volt, azóta még két része jelent meg, valamint indult egy sorozat is, amiben csak a pingvinek és a lemurok szerepelnek, és szintén ebben az állatkertben játszódik.

Erika és én nagy rajongók vagyunk, ezért okvetlenül el kellett látogatnunk a Zoo-ba. Kissé csalódtunk, hiszen a valóságban ez egy egész pici állatkert, 40 perc alatt körbe lehet járni, és se oroszlán, se zebra, se zsiráf, se víziló…De! A bejáratnál ott díszeleg a Delacorte Clock, egy állatos óra (ezzel kezdődik a mese), és kárpótlásul láttunk lemurokat és pingvineket, valamint – számomra a legnagyobb élmény – egy jegesmedvét is. Tiszta üveg medencéje volt, így minden oldalról lehetett látni, amint a víz alatt úszik. Hatalmas hátsó mancsát az üvegnek nyomta, én meg odatettem a tenyeremet. Mindig ugyanazokat a köröket úszta, egyik sziklától a másikig, és én csak bámultam, alig tudtak elrángatni a többiek. Megkérdeztem az állatkerti dolgozókat, hogy mi a neve a macinak, és mondták, hogy Gus. Egyik vicces kedvű pasas hozzátette, hogy ez az Augusto rövidítése, hiszen a jegesmaci Dél-Amerikából érkezett. Na persze…

Delacorte Clock: minden félórában zenél, a majmok verik a harangot mini kalapácsaikkal

Julien király, a lemurok fejedelme

Gus, a jegesmaci - Eszteranyámnak sok szeretettel!

És végre a két fanatikus meserajongó eljutott a Central Park Zoo-ba!

A napot egyébként a Union Square-en kezdtük, éppen piacnap volt, a város környéki termelők hozták árulni portékáikat. Ha nem nézek fel a mellettem magasodó felhőkarcolókra, azt hittem volna, hogy a pécsi Vásárcsarnok szabadtéri részén sétálgatok. Ebben nagyon jók a new yorkiak, rengeteg parkot-zöldövezetet létesítenek,ahol teljesen elfelejted, hogy te most tulajdonképpen egy 22 milliós metropoliszban lazulsz, ami mellesleg a világ egyik legmenőbb városaJ Egy pár nap után az alapzajt is megszokod, ami a sárga taxik könyörtelen dudálásának, az utcazenészeknek, a turistáknak és a rohanó helyiek lépteinek zajából tevődik össze. Felvettük mi is a hangulatot, és a parkból elindultunk felfelé a Broadway-n.

Andy Warhol szobra a Union Square sarkán

A Madison Square Parkban ücsörögve elnézegettük a Flatiron Building-et ( tényleg egy lapos vasalóra emlékeztet), ami 1902-es befejezésekor a város egyik legmagasabb felhőkarcolójának számított. Farkasszemet néztem egy hitvány mókussal is, aki nem átalott felmászni a padom melletti kuka tetejére, és kinézni a falatot a számból. Hozzáteszem, az ő testtömeg-indexe biztos jobb, mint az enyém, de ezt magyarázd el egy mókusnak, hogy neked akkor jobban kellett a kaja…Sokáig ténfergett a kuka peremén, egyre közelebb merészkedett, de egy szigorú pillantásom végleg megfutamította. Elmúltak már azok az idők, amikor Washingtonban megosztottam a sültkrumplimat egy fáramászó rágcsálóval. Ez a mókus egy dörzsölt New York-i, a kisujjadat nyújtod, de az egész karod kéne neki...

Flatiron Building

Mikre bukkan az ember egy random sugárúton

Egyenruhás óvodások a Broadway-n, még kis pórázuk is van, el ne vesszenek

Feljebb sétálva a Broadway-n sem csalódik az ember, hiszen a 34. utcához érve belebotlik az Empire State Bulidingbe. Könnyen elszalasztható, ha csak a lábunk elé nézünk, és nem az ég felé. Ez a felhőkarcoló simán felismerhető hegyes ceruza alakú tetejéről. A 6. sugárút környékén beugrottunk egy görög tulajdonú étterembe, itt már Virágh Lilla is velünk tartott, aki épp Amerikában járt, és átugrott Bostonból hozzánk egy napra. Személy szerint csak egy sütit fogyasztottam, na de milyet! Egy szelet New York-i sajttorta (cheesecake) volt, a legjobb amit valaha ettem, tészta nélkül, csak a sajtkrém. Isteni!

Empire State of Mind

A sajttorta

Estefelé még belefért egy gyors látogatás a Szent Patrik katedrálisban, ami szinte elveszik a környező magas épületek között, főleg hogy éppen restaurálják, és a tetejéig fel volt állványozva. Épp misét tartottak, kicsit leültünk hallgatni, majd körbenéztünk, nem kell semmi különösre gondolni, átlagos katedrális, eltekintve a Tiffany tervezte oltártól.

A Times Square-re este 10 környékén érkeztünk, nekem 15 perc után megfájdult a fejem a rengeteg hang-és fényingertől. Mindenfelé villogó színes reklámtáblák, ezekkel vannak kidekorálva a környező épületek oldalai, a tömeg óriási, minden irányból hömpölyög be a térre. Az üzletek késő este nagyobb forgalmat bonyolítanak, mint napközben, minden ruhabolt tömve volt, nem is beszélve a 3 emeletes M&M csokiüzletről, és a szintén többszintes Disney Szakáruházról. Persze volt Hard Rock Café is, kígyózó sorok várták, hogy üres asztal szabaduljon fel. Az utcákon rengeteg rendőr, ez amúgy az egész városra jellemző, minden sarkon állnak zsaruk. Ettől függetlenül a gyalogosok átmennek a piroson, ezen már fenn sem akad senki, én azért még rosszul éreztem magam, amikor a zebránál parkoló rendőrautó előtt sétáltam át az út másik oldalára, a tiltó jelzésre ügyet sem vetve. Na de ha a helyieknek szabad…meg különben is, ha New Yorkban vagy, tégy úgy, mint a New York-iak, tartja egy régi latin mondás. Vagy az egy másik város volna…? :) 

Times Square

Hopp, egy lovasrendőr!

NYPD

M&M Szabadság-szobor

Ha szereted ezt a csokit, itt megőrülsz