Bevándorlók nyomdokain

Az 1900-as évek elején tetőzött a bevándorlási hullám Amerikában,ekkor több mint 12 millió ember érkezett a világ minden tájáról, hogy új hazát találjon. Mikor hajójuk befutott a kikötőbe, és megpillantották a Manhattan előtt egy szigeten magasodó, fáklyát tartó nő szobrát, tudták, hogy megérkeztek az Újvilágba. Először a mellette lévő szigeten, Ellis Island-en ( Amerika kapujában) kötöttek ki, ahol tüzetes vizsgálaton estek át, mielőtt beengedték volna őket az országba. Ma délelőtt ezt az utat jártuk be mi is.

A Downtown csücskéből, Battery Parkból indul a hajó, itt kell megvenni a belépőt (17$), melyben benne foglaltatik a Szabadság-szobor és Ellis Island, valamint audioguide mindkét helyen. Ennek nagyon örültem, ugyanis ha egy helyen nem találok idegenvezetést, rögtön befizetek egy audioguide-ra. Praktikus, mert a saját tempódban haladhatsz, és ha nem értesz valamit, egyszerűen visszatekered.

De térjünk vissza az eredeti csapásra. Reggel 10 óra felé mentünk, fél 9-kor megy az első komp, már ekkor viszonylag sok ember állt sorba. Itt is túlestünk egy ilyen repteres átvilágításon, majd 20 perc után fel is kerültünk a kompra. Távolodóban megbámultuk a Downtown-t, majd egész gyorsan kikötöttünk a Lady Liberty uralta szigeten. Egy órát sétáltam, minden oldalról megcsodáltam a szobrot, ami Franciaország ajándéka volt az Egyesült Államoknak a Függetlenségi Nyilatkozat 100. évfordulójára. A szobrot Bartholdi álmodta meg, és Gustav Eiffel segített a kivitelezésben. A talapzatra viszont nem volt elég pénz, ezért a magyar emigráns Joseph Pulitzer (igen,róla nevezték el a Pulitzer-díjat!) kampányt indított újságjában, a The New York World-ben, hogy mindenki adakozzon az emlékmű befejezéséhez. Erőfeszítései sikerrel jártak, a szobrot felállították. Egy kicsit a hölgyről: jobb kezében tartja a fáklyát, baljában pedig a Függetlenségi Nyilatkozatot, rajta az évszámmal. Bal lábával előrelép, utat törve az új hazát keresők előtt. Rengeteg számadatot mondtak róla, hogy milyen magas meg hány kiló, de én csak azt jegyeztem meg, hogy a kezén a köröm olyan hosszú, mint egy emberi kar. Ez a szobor a legnépszerűbb ikon a világon, és Amerika legtöbbet fényképezett szobra.

Szakasz,vigyázz!

Joseph Pulitzer

Húszpercenként indul a komp Ellis Islandre, egy óra nézelődés után mi is áthajóztunk a másik szigetre. Ez a hely, tulajdonosáról, Samuel Ellisről kapta  nevét, először mint tengerészeti fegyverraktár szolgált, majd 1890-ben lett immigrációs központ. Az impozáns épületbe lépve a frissen érkezetteknek először minden csomagjukat le kellett rakni az előtérben, majd a jobb oldali lépcsőn az emeleti csarnokban beállni a sorba. Itt hosszú várakozás után következett az orvosi vizsgálat, melynek része volt a felső szemhéj kifordítása, a trachomás esetek (fertőző szembetegség) kiszűrése céljából. Aki fennakadt a rostán, azt további részletes vizsgálatra küldték, majd rendszerint továbbengedték, vagy kórházi kezelés után léphetett az Államok földjére. Összesen kb. az ide érkezettek 2%-át küldték vissza hazájukba, ez közelítőleg 200.000 embert jelentett. Végül egy inspektor ellenőrizte a papírjaikat. Ez elég nehézkes volt, mivel a csarnokban bábeli zűrzavar uralkodott, ezért tolmácsokat alkalmaztak, a bevándorlók többsége nem tudott ugyanis angolul. Ha mindent rendben találtak, beléphettek Amerikába. Volt, akit már itt élő rokonok vártak a szigeten, és volt aki egy szál magában vágott neki az országnak. Voltak, akik megálltak New Yorkban, sokan azonban szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Amerika egyharmadának felmenői azonban innen, Ellis Islandről indultak az új élet felé.

Csomagok az előtérben

A fogadócsarnok

Egy magyar emigráns arcképe

Ennyi kultúrprogram után úgy gondoltuk, jár egy kis agypusztítás, ezért bevettük magunkat a Broadway bevásárló-dzsungelébe. Most már értem, milyen az, amikor a sok reklám,akció,színes-illatos-dizájnos bolt láttán elkap a vásárlási láz…Nem úsztam meg, egy közepes szatyornyi cuccal nehezebben, és jópár dollártól megszabadítva indultam tovább estebédelni.

Nem tudom, ki látta a When Harry met Sally című filmet, Meg Ryannal a főszerepben? Én sajnos nem, de ezek után bepótolom. Mihály ötlete nyomán látogattunk el erre a központtól viszonylag félreeső helyre, a Katz Delicatessen nevű helyre, ugyanis itt forgatták ennek a filmnek egy híres jelenetét. Persze ahhoz az asztalhoz ültünk, ahol Meg Ryan is ült… A Katz Deli-t 1888-ban alapították, családi vállalkozás, ha jól vettem ki. Nagyon hangulatos hely, nem is voltak sokan, a bejáratnál egy papír jegyet kapsz, erre írják rá, hogy milyen összegben fogyasztottál. A pult mögött olasz fiúk készítik az óriásszendvicseket. Én is rendeltem egyet, kenyér és pastrami (egy sonkaféle) volt benne, ugyanis plakett hirdette a falon, hogy itt adják a város legjobb pastramiját. Ittunk hozzá még egy barnasört is, ami a ház saját söre volt. A falak teleaggatva fényképekkel, rajtuk a tulajdonos és a hírességek, akik megfordultak itt: Bill Clinton, Johnny Depp, Jake Gyllenhall, Tom Hanks, Mike Myers, és a többiek. Kb. 15-20 $-ból lehet jól lakni, de mondjuk két embernek, mert én épp az adagom felét bírtam csak megenni. Ha valaki kedvet kapott és erre jár, íme a cím: Katz Deli, East Houston Str. 205.

Mihály a Katz Deli előtt. Boldog.

Csekkoljátok a srác bajszát a bal alsó sarokban. Betyáros!

Hullafáradtan és tele hassal metróztunk vissza a szállásra, de még egy küldetésünk maradt a napra, el kellett menni a két utcával lejjeb lévő éjjel-nappali mosodába, nem volt ugyanis több tiszta ruhánk. Ez éppen úgy néz ki, mint a filmekben: bevásárlókosarakba rakod a ruhát, 25 centesekkel működik a mosógép, míg az dolgozik, te leülsz valamelyik székre és olvasol, vagy beszélgetsz másokkal. Majd be a ruhát a szárítógépbe – mi ügyesen bepakoltunk a felső szárítóba, majd elindítottuk üresen az alsót…nem volt egyértelmű a jelzés, jó?! Újabb várakozás, majd a kisasztalokon összehajtogattuk a tiszta holmit, és irány hazafelé, este 10 óra körül.

Egy kedves kép a végére: " Légy szabad! Válás csak 499$"