2012. augusztus 11., szombat

Go Red Sox! Látogatás a Fenway Parkban. Harvard Medical School


A Quincy Market, a piac a legjobb hely a reggelizésre, ha Bostonban jársz. Ez a csarnok telis-tele van különböző étkezdékkel, a japántól az indiain át a görögig és olaszig. Csarnoka 500 láb hosszú
( kb. 152 méter), közepén egy nagy kerek tér asztalokkal és székekkel, felül egy kerengő még több asztallal és székkel, a tetején nagy kupola. 1826 augusztusában nyílt meg az eladók,vevők,éhesek és bámészkodni vágyók számára. A mi reggelink klasszikus amerikai reggeliből állt: sült szalonna, sajtos rántotta, pirítós. Desszertnek utána küldtünk egy cannoli-t, ami olasz édesség, a bevándorolt taljánok itteni specialitása, állítólag itt készítik ezt a süteményt legfinomabban a világon. Egy cső alakú tésztát képzeljetek el, olyan íze van, mint a krémes tésztájának, bele citromos túrókrém ízű, nyúlós, sűrű krémet töltöttek. Egyszer megéri megkóstolni.  


Quincy Market


Nagy a választék


Bostoni reggeli


Piaci kavalkád

A Fenway Park felé vettük utunkat. Amerikában szinte mindenki imádja a baseballt. Jómagam is gyakran elnézegettem a meccset egy sör mellett a HomeClub-ban, a szabályokat azonban csak nagyjából értem. Adott egy kihajtogatott kúp alakú pálya, melynek csúcsában áll az ütőjátékos, mögötte a fogójátékos (nem pontosak a magyar fordítások). Szemben velük a dobó, a pályán és a 3 állomáson ( 1st, 2nd és 3rd base) 1-1 játékos, és még néhányan elszórva a mezőn. Az ütőn kívül mindenki egy csapatba tartozik. A dobó dobja a labdát, az ütő megpróbálja elütni. Ha sikerült, eldobja az ütőt és fut az első állomás felé. A pályán lézengő játékosok megpróbálják elkapni a labdát, és visszajuttatni valamelyik állomáson álló társuknak. Ha a labda előbb ér az állomásra, mint a játékos, akkor az illető ütőjátékos kiesett. Cél visszajutni a kiinduló állomásra. Nagyvonalakban ennyi a lényeg.


Fenway Park


Így néz ki a pálya a Green Monster-ről

A baseballnak óriási kultusza van, a városok a saját csapatuknak szurkolnak veszettül a baseball-kupán. Boston a Red Sox (vörös zokni) otthona, a Fenway Park pedig a hazai pálya. 1912-ben nyitották meg, ma baseball-múzeumként is funkcionál, illetve több filmet is forgattak itt. További csapatok még a New York Yankees, Texas Rangers, Toronto Blue Jays, Philadelphia Phillies, és a többi. Bostonban minden második emberen van valami Red Sox-os: póló, baseball sapka, karkötő, nyaklánc, kulcstartó…Nagyon szeretik a csapatot. Baseballmeccs helyett ( 29 dollár plusz adó a legolcsóbb jegy) inkább a 14$-os egyórás vezetett túrát választottuk, amelyen mindenhova bevittek minket. Jártunk a sajtószobában, a legfelső emeleteken, a páholyokban. A legnépszerűbb ülőhelyek a Green Monster nevezetű, iszonyú magasan lévő zöld teraszon vannak, ezeket a helyeket a leggazdagabbak között sorsolják ki, tehát nem elég, ha van pénzed a jegyre, szerencse is kell hozzá.


Panoráma a pályáról


Red Sox Mickey Mouse

Kedvenc játékosuk Ted Williams, minden idők legjobb ütője. Kétszer is otthagyta a profi baseball karriert, hogy a hazáját szolgálja a második világháborúban, majd a koreai háborúban. Aktívan támogatta a rákos gyermekeket segítő alapítványt, amolyan nemzeti hősnek tartják. Van a stadion végében egy széksor, ahol a sok zöld szék között megbújik egy szem piros is, ez Ted emlékét őrzi ( ha jól értettem, film is készült az életéből). Természetesen ehhez is kapcsolódik egy kedves kis történet, és mivel imádom a legendákat, leírom nektek is.

Történt egyszer, hogy Fred Hutchinson a New York állambeli Albanyból eljött egy Red Sox meccsre, de olyan fáradt volt, hogy elszunyókált a játék alatt. Ted Williams ezt meglátta, és nem hitt a szemének, hogy valaki elaludt az ő meccsén, ezt szóvá is tette csapattársának, DiMaggio-nak. Gondolta, felébreszti a szendergőt, és a Red Sox történetének legnagyobb hazafutását ütötte, labdája pedig pont fejbetalálta Fredet. Az rögtön elvesztette az eszméletét. Majd miután magához tért, megkérdezte, hogy milyen messzire kéne még ülnie ahhoz, hogy biztonságban legyen Ted Williams labdáitól. Megjegyzem, ez a szék tényleg nagyon-nagyon hátul volt. A legnagyobb hazafutás emlékére pedig pirosra mázolták az ülőalkalmatosságot.


Melyik a kakukktojás?


Ted Williams szobra a stadion előtt

Utolsó délutánunkon nem bírtam megállni, hogy el ne zarándokoljak a Longwood Avenue-ra, a klinikai központba. A széles sugárút kétoldalán mérföld hosszan különböző kórházi épületek sorakoznak. Egybe sikerült is észrevétlenül belógni, a Boston Children’s Hospital-be, a gyerekkórházba. Még kicsit sem hasonlított kórházra, inkább mintha meseországba érkeztél volna. Minden színes, állatfigurás, kényelmes kanapék-fotelok, játékbolt, étterem, valamint két nagy akvárium tele egzotikus halakkal. Inkább egy luxus gyermekmegőrzőre hajazott. Bekommandóztunk az első emeletre is, jártunk egyet a folyosókon, csak az érzés kedvéért. Ja meg csináltam pár fotót titokban, alább láthatóak:


Children's Hospital Boston






A fogadócsarnok

Már csak egy úti cél volt hátra, a HMS, azaz Harvard Medical School. Bemenni csak harvardos diákkal lehet, de kívülről is impozáns látvány, egy görög templomra hasonlít. A könyvtárba viszont be tudtunk menni, és egy kis anatómiai múzeumot is megtekinthettünk. Itt nem volt szabad fotózni, csak ugye nekem ez felhívás keringőre, persze lőttem pár képet. Nyilván nem teszem fel a képeket a gyengébb idegzetű, nem orvosis olvasók kedvéért:)

Hullafáradtan indultunk vissza  a szállásra, ahol felmarkoltuk a tonnás cuccainkat, és elindultunk a South Station-re. Ezzel megkezdődött utazásunk második szakasza, egy Boston – New York 4 órás buszúttal. Nem ment simán, sőt…de ez maradjon a következő bejegyzés témája.


"Szigeti út 12." Bostonban - Harvard Medical School













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése