Washington D.C. és egy csepp Philadelphia- olyan röviden, ahogy megesett

Az utolsó kirándulós napon már tényleg csak azért könyörögtem, hogy leszállhassak végre a buszról. Folyamatos hányinger és fejfájás közepette érkeztünk Washingtonba, ahol reggel 9 körül épp egy falura való ember járkált csak az utcákon. Szép, csendes, tiszta várost láttam, rengeteg zöld területtel, amit itt-ott megszakítottak a görög stílusú műemlékek. A városképet a Washington Memorial, az obeliszk uralja, melynek egyik oldalán a Fehér Ház, másikon a Lincoln Memorial látható. A buszból szó szerint kiugrottunk, épp csak egy pillantást vetettünk a Fehér Házra, jó messziről, mert rendőrök őrzik a kerítést, meg amúgy is éppen restaurálták, utastársaink ellőttek pár klasszikus képet ( Anya a gyerekekkel, Apa a gyerekekkel, idegent megkérjük hogy fotózza le az egész családot a Ház előtt), majd be a buszba, és irány a Thomas Jefferson Memorial. Ez egy kupolás csarnok, közepén az egykori elnök hatalmas szobra, az épület alatt múzeum. Itt is volt kemény tíz percünk, majd úti cél immár a Lincoln Memorial. Nem hiszitek el, teljes 30 percet adott a szigorú idegenvezető a körbenézésre. Abraham szigorú márvány tekintete a Reflection Pool-ra néz, amiben jelenleg csak bokáig ért a víz, de normál esetben a másik végén lévő obeliszk tükröződik benne. Az emlékmű lépcsőin állva mondta el Martin Luther King „ Van egy álmom…” kezdetű híres beszédét.  Az utolsó villámlátogatást a U.S. Capitol-nál, a Kongresszus épületénél tettük, persze ezt is csak kívülről… Aki úgy igazán be akarja járni a várost, minimum 2-3 nappal számoljon.

Downing Street 10. Ja nem, ez egy másik ország.

Obeliszk, meg egy grátisz mókus a bal alsó sarokban

Robert, a kőkemény buszsofőrünk

Lincoln Memorial

Mert nekem is jár egy ultragáz,hamisítatlan tursitakép

Jefferson Memorial

Háttérben a U.S. Capitol, előtérben meg nem tudom ki

Mókusetetés Washingtonban

Philadelphiában szó szerint 35 percet töltöttünk, mert a busz késésben volt, két embernek időre vissza kellett érnie a reptérre. Úgyhogy kiszálltunk az Independence Hall-nál ( a Világörökség része), megnéztük kívülről az üvegfal mögé zárt Liberty Bellt, és nagy örömünkre szálltunk fel megint a buszra, és röpke két óra alatt már ismét a Chinatown köveit koptattuk New Yorkban.   

Independence Hall

Liberty Bell - mintha lába lenne, de igazából csak a biztonsági őr bújt el mögé

A város, visszapillantva a hídról