2012. augusztus 8., szerda

Boston első kézből

Az állomáson megvásároltuk a heti metróbérletet, majd elrobogtunk a hostelig, ahol sikerült a csomagjaink nagy részét lepakolni, így fejenként 23 kilóval könnyebben indulhattunk felfedezni a várost.

Első megálló a Harvard Egyetem volt, metróval könnyen elérhető. Egyébként a közlekedés legegyszerűbb módja szerintem a metró, a nagy „ T” betűt kell keresni, ez jelzi a metrólejárót. T, mint Rapid Transport. Van vagy 5-6 vonal, színkódos, a gyengébbek kedvéért.


Az egyetem bejarata


A cimer: Veritas ( Igazsag)

Szóval a Harvard. Amerika első egyeteme, és a világ egyik leghíresebbje. Olyan arcok jártak ide, mint Bill Gates, John F. Kennedy, Natalie Portman és Al Gore. Belépve a vaskapun egy parkba érkezik az ember, körös-körül régi vöröstéglás épületekkel. Szemben áll ( ül) John Harvard emlékműve , Amerika harmadik leggyakrabban fényképezett szobra. Na melyik az első kettő? Talált. A Szabadság-szobor New Yorkban, és a Lincoln Memorial Washingtonban. Állítólag nem is John Harvardot ábrázolja, hanem egy jóképű diákot, aki épp arra lézengett, amikor a művész modellt keresett a szobrához. Az egyetemet az 1600-as években alapították, 9 diákkal és 1 darab épülettel, ma közelítőleg 21 ezren járnak ide, immár fiúk-lányok vegyesen. Lehet itt mindent tanulni, pszichológiát-orvostudományt-történelmet-politikát, ésatöbbi. Az elsőévesek ( freshman) itt laknak a campuson belül, láttuk azt a házikót is, ahol Mark Zuckerberg feltalálta a Facebookot, a Jóisten áldja meg érte.

Ha az első évet túléled, úgynevezett házakba osztanak be (tisztára,mint a Harry Potterben), összesen 12 ház van, és a hátralévő 3 évben a ház apartmanjában laksz. Persze mindig vannak házak közötti versenyek, vetélkedők, és házkupa is. A piszkos anyagiak ugyebár… közelítőleg 54.000 $ az éves tandíj, ha egyszer már bekerültél egyáltalán, majd mindenféle támogatásokkal együtt 14.000 $-ra csökkenthető, ebben minden benne van, a lakhatástól a tandíjig. A támogatások nem amerikai diákok számára is elérhetőek, a nemzetközi hallgatók aránya 12%.


Nem lehet rossz itt tanulni


Freshman-haziko


Na itt a kert

Számomra a legérdekesebb épület a Harry Elkins Widener Memorial Library volt, ami a Harvard legnagyobb könyvtára, több millió kötettel, 4 emelet mélyen a föld alatt. Harry Elkins Widener a Harvard egykori hallgatója volt, 1907-ben kapott diplomát. Bolondult a könyvekért, és a fejébe vette, hogy megszerzi Francis Bacon esszéit eredeti első kiadásban. Átevickélt hát a nagy pocsolyán Európába, és évekig járta a kontinenst, mire beszerezte az áhított példányt. Közben rengeteget levelezett az édesanyjával, akit imádott, amolyan anya kedvence lehetett. A mama kérlelte,hogy térjen végre haza, ő pedig engedett a könyörgésnek, és vett egy első osztályú jegyet az akkori világ legnagyobb, leggyorsabb és legbiztonságosabb hajójára…a Titanicra. Nem élte túl a szerencsétlenséget, pedig jutott volna neki hely a mentőcsónakban, hiszen első osztályon utazott. Azt beszélik,a  kabinban hagyta Bacon könyvét, és visszaszaladt érte, ezért maradt le a csónakról. Édesanyja vigasztalhatatlan volt. Elhatározta, hogy 2.1 millió dollárt adományoz fia egykori egyetemének, hogy ebből a pénzből építsenek Harry emlékére egy könyvtárat. Az már csak városi legenda, hogy a mama szerződésben kötötte ki, hogy csak akkor adja a pénzt a projekthez, ha minden, a Harvardra felvételiző egyetemista átesik egy úszóteszten. Harry ugyanis nem tudott úszni, édesanyja szerint pedig úszva talán nagyobb esélye lett volna a menekülésre.



Harry konyvtara



Mr. John Harvard szobra

Egy másik legendát leírok még, ami nekem nagyon tetszett. Volt egyszer egy diák, aki házidolgozatot írt, és már vészesen közeledett a leadási határidő, ő meg még nem volt kész. A leadás előtti nap zárásig ült a könytárban, de így sem tudta befejezni. Akkoriban még nem lehetett könyvet kölcsönözni, ezért két választása volt: vagy nem fejezi be a dolgozatot, és megróják, vagy ellopja a könyvet, befejezi a munkát éjszaka, másnap valahogy visszacsempészi, és bízik benne, hogy sosem derül ki. Naná, hogy az utóbbit választotta. Másnap reggel a könyvtár felé menet meglepetten vette észre, hogy az épület leégett, benne az összes, John Harvard saját könyveiből álló gyűjteménnyel. Az egész könyvtárból csak az az egy darab maradt, amit ő ellopott. De  becsületes diák lévén, visszaszolgáltatta a könyvet. A vezetőség nagyon megköszönte, majd kirúgták, mert hát ugye könyvet mégse szabad lopni…Az az egy  utolsó darab Harvard hagyatékából még mindig megvan, hét lakat alatt őrzik. Nehogy valaki megint ellopja…

Mielőtt azt hinnétek, hogy húde jól informált vagyok, és ezt mind magamtól tudom, elmondom, hogy kétóránként indul ingyenes egyórás idegenvezetés, amit diákok tartanak, nagyon érdekes és szórakoztató, mindenkinek ajánlom, aki egyszer erre vetődik.


Uj epulet a regi konyvtar helyen

A délután további részében bejártuk a Freedom Trailt, azaz Szabadság-ösvényt. Ez az út 4-5 kilométer hosszú, végighalad az egész belvároson, érintve minden fontos nevezetességet, főleg a szabadságharchoz kötődő helyszíneket. Temetők, templomok, tanácsházak mellett halad el, csak a vörös téglás ösényt kell követni. A végállomás a kikötő, ahol kényelmesen kinyújtózva lehet pihenni, és gyönyörködni a városban. Nagyon kényelmesen, sokszor megállva nagyjából 5 órás program volt. Este pedig mint egy darab fa, úgy dőltünk be az ágyba.


A kupola aranybol van, itt indul a Freedom Trail


Samuel Adams sirhelye. Rola meg lesz szo a kovetkezo bejegyzesben!


Erika, Anna B. es egy random szamar


Old State House


Errol az erkelyrol olvastak fel a Fuggetlensegi Nyilatkozatot



Egy kis piheno, kellemes hatterrel



Boston legregibb haza



Egy temeto



Boston. Ennyi.



Egy szep nap szep zarokepe



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése