A busz este 7 körül érkezett velünk Bostonba. Erika, Bálint és én a South Station-nél szálltunk ki, később Anna és Gabi is csatlakoztak hozzánk. Feltett szándékunk volt, hogy megspórolunk vagy 25 dollárt, és hostel helyett az állomáson töltjük az első bostoni éjszakánkat. Bálint már bejátszotta ezt tavaly, és csak annyi a titok – mondta – hogy veszünk egy olcsó, másnapra érvényes buszjegyet ( 6 dollár a Logan Airportig, jövőbeli csövezők figyelmébe ajánlom). Akkor ha jön hajnalban a biztonsági őr néni/bácsi, mutathatod hogy hoppá, ne tessék kirakni, én csak a buszomra várok.
Letelepedtünk egy szimpatikusnak tűnő székcsoportra, közvetlenül a „No Loitering”, azaz kábé” Csövezni tilos!” feliratú tábla alá, és körbebástyáztuk magunkat a csomagokkal. Kissé ideges voltam, még sosem töltöttem egy éjszakát sem ellenőrizetlen körülmények ( ergo normális ágy, fürdőszoba,stb.) között. Szorongásomat enyhítendő, felfedezőútra indultam. Az állomás nagyon kulturált, tiszta, minden sarkon áll egy biztonsági őr. Először megálltam a fánkos bódénál,de már nem volt a kedvenc fánkomból ( eperkrémes-színescukorkás tetejű), de a fánkosfiú megígérte, hogy reggel 5 órakor lesz friss. Mondtam jó, én itt leszek… Még mindig nem éreztem magam komfortosan, gondoltam gyorsan kilakkozom kékre a körmömet, hátha úgy majd jobb lesz…jobb lett, végülis nőből vagyok vagy mi…
A csapat: Anna B., Balint, Erika
Internetet az épp aktuálisan begördülő Peter Pan és Greyhound buszokról loptunk, ami úgy nézett ki, hogy az iPoddal fel-alá rohangáltam a buszbeállók között, hogy éppen találjak egyet, ahol lehet fogni a buszról jövő ingyenes wifit. Ha elment a busz, vele ment a net is. Vacsora gyanánt jobb híján a McDonalds-ban vettem egy sajtburgert.
Kilatas a halohelyrol
Lassan esteledett, jómagam megnyugodva konstatáltam, hogy nem mi vagyunk az egyetlen ottalvósok, sokan érkeztek még ide,a rutinosabbak párnával, a mellettem szunyókáló mexikói úriember kis szőnyeget terített maga alá, mert ugye kemény az a fapad. Este tíz körül elmentem a mosdóba fogat mosni, meg átcserélni az alvósfarmert, majd Bálint mellé telepedve, egy közepesen kényelmes kezdőpozícióba ( láb a nagybőröndön, fej a hátizsákon) tettem magam. Na de én sem vagyok gyenge kezdő világutazó, hoztam magammal a Walmartban öt dollárért vásárolt kispárnámat ( színes pöttyös párnahuzat az árban benne foglaltatott), illetve a színben hozzáillő, még tavaly Japánból kimentett zöld kistakarómat. PTE-s pulcsi fel, csuklya a fejre, és már aludtam is. Átlag óránként felébredtem és pozíciót cseréltem, aminek az lett a vége, hogy reggel 5-re a lábam már Bálint ölében figyelt, a fejem meg a mexikói bácsi fejéhez vészes közelségben foglalt helyet. A körülményekhez képest nyugodtan ébredtem, és ígéretemhez híven elkacsáztam a fánkosbódéig, ahol 1.30 $ ellenében átnyújtották a hőn áhított epres fánkot. Úgy éreztem, jól indul a reggel. Fogat is mostam, mellettem a biztonsági őr néni fésülködött, mások hajat szárítottak illetve hajat vasaltak. Úgy 7 óra felé mindenki felébredt, megtelt az állomás, és mi úgy éreztük, ideje indulni felfedezni a várost. Összepakoltuk a cókmókunkat, és elhagytuk a South Stationt. Hát, egy élmény volt.
No comment
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése